(Vastaggal szedett szöveg zárójelben = név változtatása vagy utólagos megjegyzés. Bizonyos nevek helyett csak kezdőbetűt fogok írni. A nyelvtani hibákat úgy hagyom, ahogy vannak.)
(Kedves I. és D.! Ha valaha megtaláljátok ezt és magatokra ismertek, őszintén bocsánatot kérek! Remélem, hogy meg tudtok bocsátani annak tudatában, hogy nagyon sok nagyon rossz percem volt azóta életemben, és tudom, hogy mindet megérdemeltem.)
augusztus 25, szerda
Most keltem fel, de már fél órája ébren voltam. Z. telefonja ébresztett fél 7-kor. Nem baj, ma úgyis korábban kell reggelizni, mert megyünk Washingtonba! Bizony, ma oda visznek el minket a hatalmas autókkal. Egy olyan autóba kb. 18-an férnek el. Tulajdonképpen kisbusznak neveznémm őket. De belül is nagyon tágasak és kényelmesek. 9-kor indulunk Washingtonba, 8-kor találkozom P-vel, Celine-nel, és J-vel az ebédlőnél. Meg asszem, hogy az I. és a D. is odajön majd, legalábbis végig ott álltak mellettünk, amíg ezt megbeszéltük. Ez a két fiú folyton ott lóg, ahol én vagyok, érdekes, mert Budapesten azért nem ennyire csinálták. (Ők is Budapesten kezdték el ezt a a sulit, mint én. Lehet, hogy írtam is róluk egy keveset az előző naplómban.) Bépén a D. csak egyszer ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen autóval valahova, ahova mentem, hiába mondtam neki, hogy mehetek villamossal is. Aztán végül beleegyeztem, hogy elvigyen, de olyan dugóba kerültünk, hogy átszálltam a villamosra, mert az gyorsabb volt. I. meg úgy állt be velem az évfolyam-fotóra, amit múlt tavasszal csináltak, hogy átölelte a derekamat. Hű, most látom, sietnem kell. Elég hosszú idő kell nekem, hogy elkészüljek, ezért most nem írok többet. A tegnapi bevásárlóközpontról csak annyit, hogy semmi különleges nem volt rajta, pont olyan, mint amilyenek Mo-on vannak, csak persze nagyobb. Mint a Duna Plaza meg a Pólus Center együttvéve. A parkolójában meg elférne a magyar Parlament. Owings Mills Mall volt a neve.
7:20 a.m.
Ezt vettem az automatából a kártyámmal hétfőn. Tegnap este ettem meg. Nem csoki, hanem csak karamellből és mogyorókból áll. A karamell édes, a mogyorók meg sósak. Finom volt!
Felejthetetlen napot töltöttem ma Washingtonban! Csodás az a város, és alig várom, hogy visszamehessek, mert bár 4 és fél órán keresztül barangoltam benne, alig láttam valamit a rengeteg látnivaló közül. Amiket láttam: a Capitolium, a Fehér Ház, a Lincoln emlékmű, a Vietnámi háború emlékmű, az arlingtoni temető, és az FBI székház. Meg persze a Washington emlékművet is láttam, de hát azt csak a vak nem látja, mivel ott meredezik a város közepén. Sajnos éppen fel van állványozva, mert tatarozzák. És amiket nem láttam, de mielőtt meghalok, feltétlenül meg akarom nézni: a Jefferson emlékmű, az Amerikai művészeti múzeumm, az Air and Space múzeum, az American History múzeum, a Shakespeare múzeumm, Kennedy elnök sírja, és az Ismeretlen Katona sírja. Utóbbi kettőhöz persze már egész közel jártam ma, hiszen az arlingtoni temetőnél vannak, de sajnos vissza kellett fordulnom, hogy időben visszaérjek a buszhoz. Ja igen, a busz, amivel vittek ma minket, az is külön élmény: Egy szép, sárga iskolabusz volt, amit eddig szintén csak filmeken láttam, de végre kipróbálhattam, milyen is benne ülni. Hát kényelmes. Itt Amerikában semmi se lehet kicsi, szűk, vagy kényelmetlen. Az az elveik ellen szólna. Minden nagy, tágas, és kényelmes. Sok fotót is csináltam ma, de sajnos esős idő volt, úgyhogy nem tudom, mennyire lettek szépek. Hát ez a másik, amiért vissza akarok még menni Washingtonba: hogy lássam napsütésben is. De azért így is szuper volt. Ömlött az eső, a levegő meleg volt és fülledt, csurom víz voltam az esőtől és az izzadságtól, az esernyőm alól kellett nézni mindent, fájtak a lábaim a sok járástól, fájtak a vállaim a hátizsáktól, és mégis boldog voltam, egyszerűen azért, mert Washingtonban voltam. Még az arlingtonba vezető hídon is boldog voltam, pedig az nagyon hosszú és borzalmasan erős volt a szél rajta, két kézzel kapaszkodtam az ernyőmbe, hogy el ne repüljön, de ott volt alattam a zöld Potomac folyó. Nem tudom, miért, de régi ismerősnek éreztem azt a folyót is, mint ahogy egész Washingtont is. Mintha hazatértem volna, egy csomó helyen úgy éreztem magam, mintha már nagyon sokszor jártam volna ott. Lehet, hogy amiatt, mert sokszor láttam már képeken és filmekben Washington minden szegletét. De lehet, hogy azért, mert nagyon szeretem ezt az országot, és Washington a fővárosa. Mindegy, akárhogy is van, Washingtont örökre a szívembe zártam. Ott is voltak egyébként mókuskák, de csapatostul, és láttam egyet éppen enni is: egy nagy darab krémes keksz volt nála. Washingtoni mókus... Ezenkívül azt figyeletem még meg, hogy rengetegen rohangásznak (kocognak) fel-alá, keresztbe-kasul, körbe-körbe Washingtonban. Lehet, hogy ez más nagyvárosokban is így van, nem tudom, én eddig csak Washingtont láttam közelről. Ez itt a mai ebédem csomagolása.
Itthonról vittem magammal, mert tudtam, hogy ma nem érünk vissza ebédre a városnézésből. Este nagy vacsorázást csaptunk aztán. Amit még nem fedeztem fel akkor az ebédlőben, amikor először írtam róla, az a gyümölcs meg a gombócos fagyi. Gyümölcs van egészben (pl. banán, narancs, alma), kompótként (pl. barack), és pépesítve is (pl. almatrutyi). A gombócos fagyit meg természetesen magad mérheted ki tölcsérbe vagy tálkáába, ahogy jobban tetszik, aztán szórhatsz rá csokireszeléket, színes cukorkát, vagy darált mogyorót, és még meg is locsolhatod csoki- vagy eperszósszal. Hogy milyen ízű fagyik vannak, azt ne kérdezd, de van rózsaszín, zöld, barna, fehér, narancssárga, és tarka-barka is. Mindegyik fincsi, illetve a fehérről nem nyilatkozom, mert azt még nem próbáltam. Nálam a színpompás kaják a nyerők. Ha valaminek tetszik a színe, és ehető, tutira meg is eszem. A következő oldalakra két washingtoni szórólapot teszek. Ezeken kívül még egy falevelet hoztam el emlékbe, amit betettem egy könyvbe préselődni. Z-nek pedig vettem egy szuper washingtoni pólót. Asszem ezt kapja majd Karácsonyra. Előbb nemigen tudom neki odaadni.
9:32 p.m.
Érdekesség: A Gettysburg Address végén olvasható kifejezés ("government of the people, by the people, for the people"), ami tulajdonképpen a demokráciára vonatkozik, idézet Kossuth Lajostól. Kossuth fogalmazta meg így, hogy mi a demokrácia, és ez Lincoln-nak nagyon tetszett.
(Kedves I. és D.! Ha valaha megtaláljátok ezt és magatokra ismertek, őszintén bocsánatot kérek! Remélem, hogy meg tudtok bocsátani annak tudatában, hogy nagyon sok nagyon rossz percem volt azóta életemben, és tudom, hogy mindet megérdemeltem.)
augusztus 25, szerda
Most keltem fel, de már fél órája ébren voltam. Z. telefonja ébresztett fél 7-kor. Nem baj, ma úgyis korábban kell reggelizni, mert megyünk Washingtonba! Bizony, ma oda visznek el minket a hatalmas autókkal. Egy olyan autóba kb. 18-an férnek el. Tulajdonképpen kisbusznak neveznémm őket. De belül is nagyon tágasak és kényelmesek. 9-kor indulunk Washingtonba, 8-kor találkozom P-vel, Celine-nel, és J-vel az ebédlőnél. Meg asszem, hogy az I. és a D. is odajön majd, legalábbis végig ott álltak mellettünk, amíg ezt megbeszéltük. Ez a két fiú folyton ott lóg, ahol én vagyok, érdekes, mert Budapesten azért nem ennyire csinálták. (Ők is Budapesten kezdték el ezt a a sulit, mint én. Lehet, hogy írtam is róluk egy keveset az előző naplómban.) Bépén a D. csak egyszer ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen autóval valahova, ahova mentem, hiába mondtam neki, hogy mehetek villamossal is. Aztán végül beleegyeztem, hogy elvigyen, de olyan dugóba kerültünk, hogy átszálltam a villamosra, mert az gyorsabb volt. I. meg úgy állt be velem az évfolyam-fotóra, amit múlt tavasszal csináltak, hogy átölelte a derekamat. Hű, most látom, sietnem kell. Elég hosszú idő kell nekem, hogy elkészüljek, ezért most nem írok többet. A tegnapi bevásárlóközpontról csak annyit, hogy semmi különleges nem volt rajta, pont olyan, mint amilyenek Mo-on vannak, csak persze nagyobb. Mint a Duna Plaza meg a Pólus Center együttvéve. A parkolójában meg elférne a magyar Parlament. Owings Mills Mall volt a neve.
7:20 a.m.
Ezt vettem az automatából a kártyámmal hétfőn. Tegnap este ettem meg. Nem csoki, hanem csak karamellből és mogyorókból áll. A karamell édes, a mogyorók meg sósak. Finom volt!
Felejthetetlen napot töltöttem ma Washingtonban! Csodás az a város, és alig várom, hogy visszamehessek, mert bár 4 és fél órán keresztül barangoltam benne, alig láttam valamit a rengeteg látnivaló közül. Amiket láttam: a Capitolium, a Fehér Ház, a Lincoln emlékmű, a Vietnámi háború emlékmű, az arlingtoni temető, és az FBI székház. Meg persze a Washington emlékművet is láttam, de hát azt csak a vak nem látja, mivel ott meredezik a város közepén. Sajnos éppen fel van állványozva, mert tatarozzák. És amiket nem láttam, de mielőtt meghalok, feltétlenül meg akarom nézni: a Jefferson emlékmű, az Amerikai művészeti múzeumm, az Air and Space múzeum, az American History múzeum, a Shakespeare múzeumm, Kennedy elnök sírja, és az Ismeretlen Katona sírja. Utóbbi kettőhöz persze már egész közel jártam ma, hiszen az arlingtoni temetőnél vannak, de sajnos vissza kellett fordulnom, hogy időben visszaérjek a buszhoz. Ja igen, a busz, amivel vittek ma minket, az is külön élmény: Egy szép, sárga iskolabusz volt, amit eddig szintén csak filmeken láttam, de végre kipróbálhattam, milyen is benne ülni. Hát kényelmes. Itt Amerikában semmi se lehet kicsi, szűk, vagy kényelmetlen. Az az elveik ellen szólna. Minden nagy, tágas, és kényelmes. Sok fotót is csináltam ma, de sajnos esős idő volt, úgyhogy nem tudom, mennyire lettek szépek. Hát ez a másik, amiért vissza akarok még menni Washingtonba: hogy lássam napsütésben is. De azért így is szuper volt. Ömlött az eső, a levegő meleg volt és fülledt, csurom víz voltam az esőtől és az izzadságtól, az esernyőm alól kellett nézni mindent, fájtak a lábaim a sok járástól, fájtak a vállaim a hátizsáktól, és mégis boldog voltam, egyszerűen azért, mert Washingtonban voltam. Még az arlingtonba vezető hídon is boldog voltam, pedig az nagyon hosszú és borzalmasan erős volt a szél rajta, két kézzel kapaszkodtam az ernyőmbe, hogy el ne repüljön, de ott volt alattam a zöld Potomac folyó. Nem tudom, miért, de régi ismerősnek éreztem azt a folyót is, mint ahogy egész Washingtont is. Mintha hazatértem volna, egy csomó helyen úgy éreztem magam, mintha már nagyon sokszor jártam volna ott. Lehet, hogy amiatt, mert sokszor láttam már képeken és filmekben Washington minden szegletét. De lehet, hogy azért, mert nagyon szeretem ezt az országot, és Washington a fővárosa. Mindegy, akárhogy is van, Washingtont örökre a szívembe zártam. Ott is voltak egyébként mókuskák, de csapatostul, és láttam egyet éppen enni is: egy nagy darab krémes keksz volt nála. Washingtoni mókus... Ezenkívül azt figyeletem még meg, hogy rengetegen rohangásznak (kocognak) fel-alá, keresztbe-kasul, körbe-körbe Washingtonban. Lehet, hogy ez más nagyvárosokban is így van, nem tudom, én eddig csak Washingtont láttam közelről. Ez itt a mai ebédem csomagolása.
Itthonról vittem magammal, mert tudtam, hogy ma nem érünk vissza ebédre a városnézésből. Este nagy vacsorázást csaptunk aztán. Amit még nem fedeztem fel akkor az ebédlőben, amikor először írtam róla, az a gyümölcs meg a gombócos fagyi. Gyümölcs van egészben (pl. banán, narancs, alma), kompótként (pl. barack), és pépesítve is (pl. almatrutyi). A gombócos fagyit meg természetesen magad mérheted ki tölcsérbe vagy tálkáába, ahogy jobban tetszik, aztán szórhatsz rá csokireszeléket, színes cukorkát, vagy darált mogyorót, és még meg is locsolhatod csoki- vagy eperszósszal. Hogy milyen ízű fagyik vannak, azt ne kérdezd, de van rózsaszín, zöld, barna, fehér, narancssárga, és tarka-barka is. Mindegyik fincsi, illetve a fehérről nem nyilatkozom, mert azt még nem próbáltam. Nálam a színpompás kaják a nyerők. Ha valaminek tetszik a színe, és ehető, tutira meg is eszem. A következő oldalakra két washingtoni szórólapot teszek. Ezeken kívül még egy falevelet hoztam el emlékbe, amit betettem egy könyvbe préselődni. Z-nek pedig vettem egy szuper washingtoni pólót. Asszem ezt kapja majd Karácsonyra. Előbb nemigen tudom neki odaadni.
9:32 p.m.
Érdekesség: A Gettysburg Address végén olvasható kifejezés ("government of the people, by the people, for the people"), ami tulajdonképpen a demokráciára vonatkozik, idézet Kossuth Lajostól. Kossuth fogalmazta meg így, hogy mi a demokrácia, és ez Lincoln-nak nagyon tetszett.