(Vastaggal szedett szöveg zárójelben = név változtatása vagy utólagos megjegyzés. Bizonyos nevek helyett csak kezdőbetűt fogok írni. A nyelvtani hibákat úgy hagyom, ahogy vannak.)
október 14, csütörtök
Jó kedvem van. Nem tudom megmondani az okát, mert sok oka van és tulajdonképpen egyik se egy nagy dolog. Csak úgy jó kedvem van, mert minden rendben van. Most nemsokára megyek egy kis tea partira, ahová azok hivatalosak, akik írni szeretnek és írással kapcsolatos tanulmányokat akarnak majd folytatni. Aztán ¾ 6-kor Celine-nel találkozom a könyvtár előtt és 6-ra megyünk a színházterembe egy nagyon érdekesnek ígérkező beszédet meghallgatni. Majd utána leírom, milyen volt és miről szólt, most nincs időm. Aztán asszem egész este Celine-nel leszek. Azt mondta, tanuljunk együtt az ő szobájában. Este fél 9-kor meg megyünk együtt az International Club meeting-re. A vasárnapi International Dinner-ről lesz szó. Most megyek teázgatni.
7:00 p.m.
A teázgatás jó volt. Writing minor leszek! Amellett, hogy communication major vagyok. A teázgatáson ott voltak az írást és irodalmat tanító tanárok, és ők elmondták, mit kell tennem: Jelentkezni az irodában egy papír kitöltésével, aztán végigcsinálni a megadott kurzusokat. Ezt fogom tenni. És akkor a diplomámon rajta lesz, hogy major field of study: communication, minor: writing. És az nagyon jól fog mutatni! Aztán a teázgatás után mentem a könyvtárhoz, ahol az "anyukám" meg a "nagynénim" várt rám. (Celine és P.) Már nem tudom, hogy kezdődött ez a játék, de most ezt játszuk: Celine az anyukám, P. és Celine nővérek, tehát P. a nagynénim, aztán van egy öcsém is, mert Celine-nek fia is van, P., (akivel a hétvégét töltötte), aztán meg egy egész rakás unokatesóm is van, ugyanis P-nek egyenesen nyolc gyereke van, nem is találkoztam még mindegyikkel, csak azokkal, akik New York-ban is velünk voltak; ők M., M., és H. Jó sokat szórakoztunk ezzel a játékkal ma! Vicces volt! Hogy ki találta ki az egészet, azt nem tudom. Én meg Celine már tegnap megbeszéltük, hogy ő anyukám helyet anyukám lesz. 26 éves, idősebb nálam, ezért gondolta, hogy anyáskodni fog fölöttem. Nem bánom, mondtam, szívesen leszek a lánya. Aztán ma meg találkoztam M-mel. Egyszercsak odajött hozzánk P. és M-nek úgy köszönt, hogy "Hello, daughter!" Csodálkoztam, nem értettem, honnan vették az ötletet. De mindenkinek tetszett az ötlet, ezért találtuk ki a többi rokonságot is. P. 23-24 éves, pontosan nem tudom, mennyi. Ő is, mint Celine, félig tanári minőségben van itt. Ő természetesen a spanyolt tanuló diákoknak segít. És mellesleg J. is ugyanilyen félig tanár-félig diák, és a németet tanulókkal foglalkozik. Ő 22 éves. Ezt az egészet még sose írtam le. Pedig persze már az első hetekben kiderült. Mikor legelőször találkoztam velük, még azt hittem, mindannyian ugyanolyan diákok itt, mint én. De sajnos nem. Azért sajnos, mert ez azt jelenti, hogy jövőre ők már nem lesznek itt. Más segítő tanárokat fogadnak helyettük. Azért nem írtam ezt le eddig, mert gondolni se akarok rá. Hogy fogom kibírni nélkülük????? Celine, az újdonsült anyukám talán kap munkát Washingtonban, de akkor is csak elég ritkán fogom látni! Ez egy szerencsétlen véletlen. Pont velük ismerkedtem meg és barátkoztam össze az első héten. Velük, akik csak egy évig lesznek itt. De persze egyáltalán nem bánom, hogy ők a barátaim! Sose akarok náluk jobb barátokat! Csak azt bánom, hogy el kell válnom tőlük.
A beszéd, amit a színházteremben meghallgattunk, elég uncsi volt, mert a pasas uncsi andta elő. Pedig borzasztó érdekes lett volna, amiről beszélt: Ő nem volt más, mint Ethel és Julius Rosenberg fia, azoké, akiket azzal a hamis váddal végeztek ki, hogy az oroszoknak elárulták az atombomba titkát. Megindító sztori volt, érdekelt is mindenkit, csak az ember nagyon rossz előadó. Kár! Jack Kelley-ről kéne példát vennie. (Nem egészen 10 évvel ezután derült ki, hogy valószínűleg tényleg kémkedett a Rosenberg házaspár.) A színházteremből a Decker Centerbe mentünk: International Club meeting. Megkaptuk a nagy tálcákat, amit fel kell töltenünk általunk főzött kajával és vasárnap délután 5:30-ig el kell helyezni a teremben, ahol a dinner lesz. Vasárnap kora reggeltől főzni fogok. (Holnap egész nap dolgozom. Szombaton délutántól dolgozom. Hétfőn majd ismét egész nap dolgozom. Sebaj, gazdag leszek!) A klub megbeszélés után Celine-nel tartottam, hogy még beszélgessünk egy kicsit. A szobájában beszélgettünk, amikor valaki dörömbölni kezdett az ablakon. Kedves "öcsém" volt az, P., aki szintén az "anyukájával" akart beszélgetni. Akkor elbúcsúztam tőlük és hazajöttem. Már nagyon késő van. Már másnap van! Észre se vettem, mikor múlt el éjfél! G. nincs itt. Jó sok tanulnivalója lehet! Biztos a könyvtárban van.
0:19
október 14, csütörtök
Jó kedvem van. Nem tudom megmondani az okát, mert sok oka van és tulajdonképpen egyik se egy nagy dolog. Csak úgy jó kedvem van, mert minden rendben van. Most nemsokára megyek egy kis tea partira, ahová azok hivatalosak, akik írni szeretnek és írással kapcsolatos tanulmányokat akarnak majd folytatni. Aztán ¾ 6-kor Celine-nel találkozom a könyvtár előtt és 6-ra megyünk a színházterembe egy nagyon érdekesnek ígérkező beszédet meghallgatni. Majd utána leírom, milyen volt és miről szólt, most nincs időm. Aztán asszem egész este Celine-nel leszek. Azt mondta, tanuljunk együtt az ő szobájában. Este fél 9-kor meg megyünk együtt az International Club meeting-re. A vasárnapi International Dinner-ről lesz szó. Most megyek teázgatni.
7:00 p.m.
A teázgatás jó volt. Writing minor leszek! Amellett, hogy communication major vagyok. A teázgatáson ott voltak az írást és irodalmat tanító tanárok, és ők elmondták, mit kell tennem: Jelentkezni az irodában egy papír kitöltésével, aztán végigcsinálni a megadott kurzusokat. Ezt fogom tenni. És akkor a diplomámon rajta lesz, hogy major field of study: communication, minor: writing. És az nagyon jól fog mutatni! Aztán a teázgatás után mentem a könyvtárhoz, ahol az "anyukám" meg a "nagynénim" várt rám. (Celine és P.) Már nem tudom, hogy kezdődött ez a játék, de most ezt játszuk: Celine az anyukám, P. és Celine nővérek, tehát P. a nagynénim, aztán van egy öcsém is, mert Celine-nek fia is van, P., (akivel a hétvégét töltötte), aztán meg egy egész rakás unokatesóm is van, ugyanis P-nek egyenesen nyolc gyereke van, nem is találkoztam még mindegyikkel, csak azokkal, akik New York-ban is velünk voltak; ők M., M., és H. Jó sokat szórakoztunk ezzel a játékkal ma! Vicces volt! Hogy ki találta ki az egészet, azt nem tudom. Én meg Celine már tegnap megbeszéltük, hogy ő anyukám helyet anyukám lesz. 26 éves, idősebb nálam, ezért gondolta, hogy anyáskodni fog fölöttem. Nem bánom, mondtam, szívesen leszek a lánya. Aztán ma meg találkoztam M-mel. Egyszercsak odajött hozzánk P. és M-nek úgy köszönt, hogy "Hello, daughter!" Csodálkoztam, nem értettem, honnan vették az ötletet. De mindenkinek tetszett az ötlet, ezért találtuk ki a többi rokonságot is. P. 23-24 éves, pontosan nem tudom, mennyi. Ő is, mint Celine, félig tanári minőségben van itt. Ő természetesen a spanyolt tanuló diákoknak segít. És mellesleg J. is ugyanilyen félig tanár-félig diák, és a németet tanulókkal foglalkozik. Ő 22 éves. Ezt az egészet még sose írtam le. Pedig persze már az első hetekben kiderült. Mikor legelőször találkoztam velük, még azt hittem, mindannyian ugyanolyan diákok itt, mint én. De sajnos nem. Azért sajnos, mert ez azt jelenti, hogy jövőre ők már nem lesznek itt. Más segítő tanárokat fogadnak helyettük. Azért nem írtam ezt le eddig, mert gondolni se akarok rá. Hogy fogom kibírni nélkülük????? Celine, az újdonsült anyukám talán kap munkát Washingtonban, de akkor is csak elég ritkán fogom látni! Ez egy szerencsétlen véletlen. Pont velük ismerkedtem meg és barátkoztam össze az első héten. Velük, akik csak egy évig lesznek itt. De persze egyáltalán nem bánom, hogy ők a barátaim! Sose akarok náluk jobb barátokat! Csak azt bánom, hogy el kell válnom tőlük.
A beszéd, amit a színházteremben meghallgattunk, elég uncsi volt, mert a pasas uncsi andta elő. Pedig borzasztó érdekes lett volna, amiről beszélt: Ő nem volt más, mint Ethel és Julius Rosenberg fia, azoké, akiket azzal a hamis váddal végeztek ki, hogy az oroszoknak elárulták az atombomba titkát. Megindító sztori volt, érdekelt is mindenkit, csak az ember nagyon rossz előadó. Kár! Jack Kelley-ről kéne példát vennie. (Nem egészen 10 évvel ezután derült ki, hogy valószínűleg tényleg kémkedett a Rosenberg házaspár.) A színházteremből a Decker Centerbe mentünk: International Club meeting. Megkaptuk a nagy tálcákat, amit fel kell töltenünk általunk főzött kajával és vasárnap délután 5:30-ig el kell helyezni a teremben, ahol a dinner lesz. Vasárnap kora reggeltől főzni fogok. (Holnap egész nap dolgozom. Szombaton délutántól dolgozom. Hétfőn majd ismét egész nap dolgozom. Sebaj, gazdag leszek!) A klub megbeszélés után Celine-nel tartottam, hogy még beszélgessünk egy kicsit. A szobájában beszélgettünk, amikor valaki dörömbölni kezdett az ablakon. Kedves "öcsém" volt az, P., aki szintén az "anyukájával" akart beszélgetni. Akkor elbúcsúztam tőlük és hazajöttem. Már nagyon késő van. Már másnap van! Észre se vettem, mikor múlt el éjfél! G. nincs itt. Jó sok tanulnivalója lehet! Biztos a könyvtárban van.
0:19