(Vastaggal szedett szöveg zárójelben = név változtatása vagy utólagos megjegyzés. Bizonyos nevek helyett csak kezdőbetűt fogok írni. A nyelvtani hibákat úgy hagyom, ahogy vannak.)
október 18, hétfő
Ezer bocsánat, hogy napokig nem írtam! De micsoda napok voltak ezek! Őrültek! Ezért is nem írtam. Utoljára csütörtök és péntek közti éjjelen írtam. Mint pénteken reggel Celine-től megtudtam, azon az éjjelen ő egy percet sem aludt. P-vel beszélgettek, aztán P. végül bevallotta, hogy járni akar Celine-nel. Na, ezek után mindenki élete felbolydult. P. 18 éves, Celine 26. Ez egyesek szerint baj, de szerintem egyáltalán nem. Celine persze tőlem kért tanácsokat. Pénteken egész nap dolgoztam, és Celine ebédnél is meg vacsoránál is a kajája felét a pultnál állva költötte el, hogy nekem mindent elmondjon. Este, munkám után, félhulla állapotban, még találkoztam Celine-nel, mert volt mit megbeszélni. Én elmondtam neki, hogy nagyon úgy néz ki, a történelem megismétli önmagát, hiszen egyszer én is pontosan ugyanabban a helyzetben voltam, mint most ő: Nagyon szerelmes voltam egy tanáromba (nem emlékszem, írtam-e, hogy Celine őrülten odavan egy itt tanító professzorért, de most írom), aztán jött egy nálam fiatalabb fiú azzal, hogy járni akar velem. Én azt a fiút elküldtem a fenébe (ld. 1997 április 23-án Z-t), amit később (igaz, csak hónapokkal később) megbántam. De aztán az a fiú visszajött hozzám. Celine most épp ott tart, hogy elküldte a fenébe P-t, de már másnap megbánta. Aztán találkoztak megint, P. még mindig járni akar Celine-nel, Celine meg nem tudja, mit akar. Fogalmam sincs, mi lesz ebből. Szóval pénteknél tartottam. Persze aznap is jóval éjfél után mentem aludni, miután Celine-től hazajöttem. (Ha visszalapozol az augusztus 30-i térképhez, azon 171-gyel jelölve van az én házam és 193-mal Celine háza.) Szombat délelőtt ismét Celine: Áthívott magához tanulni, persze inkább beszélgetés volt az, mint tanulás, aztán meg dolgozni mentünk mind a ketten, ő egy közeli állatmenhelyre, én meg az ebédlőbe. Szombat este, munka után, nekiálltam szilvás gombócot főzni. Abba se hagytam, amíg kész nem lettem vele: Reggel fél 7-re lett kész. Utána eltakarítottam a koszt, amit csináltam a főzéssel. A kéttálcányi szilvás gombócot egy tálcára pakoltam, lefedtem a másik tálcával (jó mély tálcákat képzelj el), aztán az egészet bebugyoláltam a takaróimmal, hogy meleg maradjon. Reggel 8 volt már, világos. Gondoltam, esetleg alszom két órát. (Celine megkért, 10-kor hívjam fel.) Le is feküdtem, de úgy fáztam, hogy nem tudtam aludni. Persze, hogy fáztam, hiszen egy takaróm se volt, mert azok a szilvás gombócokat melengették! Aztán végül betakaróztam a télikabátommal, de még úgyis vacogtam. 9-kor meg megszólalt a telefon: Z. Z. nagyon gyakran hív mostanában, mint G-től megtudtam, tegnap este is keresett, amíg nem voltam itt. (Igen, persze, hogy Celine-nel sétálgattam valahol.) Na, szóval végül semmi alvás után vágtam neki a vasárnapnak, ami az International Dinner napja volt. És ahogy teltek az órák, egyre kevésbé voltam álmos. És nagyon örültem, hogy előzetes tervemel ellentétben nem vasárnap reggel kezdtem el főzni. Celine meg én már alig tudtunk elszakadni egymástól. Együtt mentünk enni, aztán átmentünk hozzá tanulni (= álmodoztunk a könyv fölött, amiből tanulni kéne), aztán ő látogatott meg engem, megmutattam neki a gombócokat, meg a ruhámat, amit a vacsoránál viseltem, aztán sétálgatni mentünk, aztán meg el is jött az idő, hogy elkezdjünk készülődni a vacsorára. Szépen kicsíptük magunkat, felkaptuk a tálcákat, amin az általunk gyártott kaja volt (Celine nem főzött, hanem francia kenyeret francia sajttal és szőlővel körítve tálalt fel), és azzal mentünk a Forumba, ami a Decker Centerben lévő nagy terem, bulikra és nagy evészetekre használjuk. Szóval odafele menet szembejött velünk P. Azonnal sarkon fordult, mikor Celine-t észrevette, elvette a tálcáját, mondván, hogy segít vinni, aztán jött velünk a Forumba. Miután egy ideig bizalmasan beszélgettek Celine-nel, távozott, hiszen nekünk sok dolgunk volt, többszáz emberre kellett teríteni. Celine odajött hozzám és mondta, hogy a szíve ki akar ugrani a helyéből. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, nem fog kiugrani. Az egész vacsora izgatott, de nagyon jó hangulatban telt el. És néha könnyekig megható volt. Azzal kezdődött, hogy az ajtónál, ahol a vendégek bejöttek, mindenki a saját anyanyelvén kívánt nekik jó estét. Mosolyogtunk egymásra, a vendégek persze csak sejtették, mit jelent az a sok-sok nyelven elmondott mondat, de sokan próbálták elismételni! Aztán mikor már mindenkinek volt ülőhelye (persze mi, szervezők, álltunk), az egész tömeg felállt és mindenki megfogta a mellette álló kezét. Mellettem egy srí-lankai lány állt meg P. A világ legtávolabbi pontjairól érkezett emberek fogták meg akkor egymás kezét: mindenféle nemzetiségű, anyanyelvű és bőrszínű emberek, és mind ugyanúgy mosolyogtunk egymásra! Még rengeteget akartam írni, de jaj Istenem, már megint nincs időm! Közben abbahagytam ám egy időre az írást, mert Apával meg Z-vel beszélgettem telefonon. Most meg mennem kell dolgozni!
10:16 a.m.
október 18, hétfő
Ezer bocsánat, hogy napokig nem írtam! De micsoda napok voltak ezek! Őrültek! Ezért is nem írtam. Utoljára csütörtök és péntek közti éjjelen írtam. Mint pénteken reggel Celine-től megtudtam, azon az éjjelen ő egy percet sem aludt. P-vel beszélgettek, aztán P. végül bevallotta, hogy járni akar Celine-nel. Na, ezek után mindenki élete felbolydult. P. 18 éves, Celine 26. Ez egyesek szerint baj, de szerintem egyáltalán nem. Celine persze tőlem kért tanácsokat. Pénteken egész nap dolgoztam, és Celine ebédnél is meg vacsoránál is a kajája felét a pultnál állva költötte el, hogy nekem mindent elmondjon. Este, munkám után, félhulla állapotban, még találkoztam Celine-nel, mert volt mit megbeszélni. Én elmondtam neki, hogy nagyon úgy néz ki, a történelem megismétli önmagát, hiszen egyszer én is pontosan ugyanabban a helyzetben voltam, mint most ő: Nagyon szerelmes voltam egy tanáromba (nem emlékszem, írtam-e, hogy Celine őrülten odavan egy itt tanító professzorért, de most írom), aztán jött egy nálam fiatalabb fiú azzal, hogy járni akar velem. Én azt a fiút elküldtem a fenébe (ld. 1997 április 23-án Z-t), amit később (igaz, csak hónapokkal később) megbántam. De aztán az a fiú visszajött hozzám. Celine most épp ott tart, hogy elküldte a fenébe P-t, de már másnap megbánta. Aztán találkoztak megint, P. még mindig járni akar Celine-nel, Celine meg nem tudja, mit akar. Fogalmam sincs, mi lesz ebből. Szóval pénteknél tartottam. Persze aznap is jóval éjfél után mentem aludni, miután Celine-től hazajöttem. (Ha visszalapozol az augusztus 30-i térképhez, azon 171-gyel jelölve van az én házam és 193-mal Celine háza.) Szombat délelőtt ismét Celine: Áthívott magához tanulni, persze inkább beszélgetés volt az, mint tanulás, aztán meg dolgozni mentünk mind a ketten, ő egy közeli állatmenhelyre, én meg az ebédlőbe. Szombat este, munka után, nekiálltam szilvás gombócot főzni. Abba se hagytam, amíg kész nem lettem vele: Reggel fél 7-re lett kész. Utána eltakarítottam a koszt, amit csináltam a főzéssel. A kéttálcányi szilvás gombócot egy tálcára pakoltam, lefedtem a másik tálcával (jó mély tálcákat képzelj el), aztán az egészet bebugyoláltam a takaróimmal, hogy meleg maradjon. Reggel 8 volt már, világos. Gondoltam, esetleg alszom két órát. (Celine megkért, 10-kor hívjam fel.) Le is feküdtem, de úgy fáztam, hogy nem tudtam aludni. Persze, hogy fáztam, hiszen egy takaróm se volt, mert azok a szilvás gombócokat melengették! Aztán végül betakaróztam a télikabátommal, de még úgyis vacogtam. 9-kor meg megszólalt a telefon: Z. Z. nagyon gyakran hív mostanában, mint G-től megtudtam, tegnap este is keresett, amíg nem voltam itt. (Igen, persze, hogy Celine-nel sétálgattam valahol.) Na, szóval végül semmi alvás után vágtam neki a vasárnapnak, ami az International Dinner napja volt. És ahogy teltek az órák, egyre kevésbé voltam álmos. És nagyon örültem, hogy előzetes tervemel ellentétben nem vasárnap reggel kezdtem el főzni. Celine meg én már alig tudtunk elszakadni egymástól. Együtt mentünk enni, aztán átmentünk hozzá tanulni (= álmodoztunk a könyv fölött, amiből tanulni kéne), aztán ő látogatott meg engem, megmutattam neki a gombócokat, meg a ruhámat, amit a vacsoránál viseltem, aztán sétálgatni mentünk, aztán meg el is jött az idő, hogy elkezdjünk készülődni a vacsorára. Szépen kicsíptük magunkat, felkaptuk a tálcákat, amin az általunk gyártott kaja volt (Celine nem főzött, hanem francia kenyeret francia sajttal és szőlővel körítve tálalt fel), és azzal mentünk a Forumba, ami a Decker Centerben lévő nagy terem, bulikra és nagy evészetekre használjuk. Szóval odafele menet szembejött velünk P. Azonnal sarkon fordult, mikor Celine-t észrevette, elvette a tálcáját, mondván, hogy segít vinni, aztán jött velünk a Forumba. Miután egy ideig bizalmasan beszélgettek Celine-nel, távozott, hiszen nekünk sok dolgunk volt, többszáz emberre kellett teríteni. Celine odajött hozzám és mondta, hogy a szíve ki akar ugrani a helyéből. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, nem fog kiugrani. Az egész vacsora izgatott, de nagyon jó hangulatban telt el. És néha könnyekig megható volt. Azzal kezdődött, hogy az ajtónál, ahol a vendégek bejöttek, mindenki a saját anyanyelvén kívánt nekik jó estét. Mosolyogtunk egymásra, a vendégek persze csak sejtették, mit jelent az a sok-sok nyelven elmondott mondat, de sokan próbálták elismételni! Aztán mikor már mindenkinek volt ülőhelye (persze mi, szervezők, álltunk), az egész tömeg felállt és mindenki megfogta a mellette álló kezét. Mellettem egy srí-lankai lány állt meg P. A világ legtávolabbi pontjairól érkezett emberek fogták meg akkor egymás kezét: mindenféle nemzetiségű, anyanyelvű és bőrszínű emberek, és mind ugyanúgy mosolyogtunk egymásra! Még rengeteget akartam írni, de jaj Istenem, már megint nincs időm! Közben abbahagytam ám egy időre az írást, mert Apával meg Z-vel beszélgettem telefonon. Most meg mennem kell dolgozni!
10:16 a.m.