(Vastaggal szedett szöveg zárójelben = név változtatása vagy utólagos megjegyzés. Bizonyos nevek helyett csak kezdőbetűt fogok írni. A nyelvtani hibákat úgy hagyom, ahogy vannak.)
szeptember 22, szerda
Ma beszélgettem Z-vel telefonon, és minden a legnagyobb rendben van. Úgy örülök! Szeret engem a cuki Z.! És én is őt! ♡♡♡♡♡♡♡♡♡ Ezentúl szerdánként valószínűleg tudunk majd így beszélgetni, mármint hogy Apa felhív engem, aztán őt, aztán összerakja a két telefont. Így beszéltem ma Anyával is egy keveset. Nem sokat, mert rohannom kellett órára. Most a szobámban fogok tanulni, mert semmi kedvem mindent elcipelni a könyvtárba már megint. Este 7-ig nincs órám. Fél 3-kor megyek ebédelni. Csak egy bajom van: Nincs munkám. Pedig mennyi időm lenne dolgozni! Mit tegyek? Felhívtam David mamáját is, hátha tud tanácsot adni, de épp nem tudott a telefonhoz jönni. A titkárnője azt ígérte, majd visszahív. Olyan rossz lenne, ha Anyáék küldenének pénzt, aztán abból kéne nekik ajándékot venni! Olyan sokat tudnék keresni itt! Sajnos nem dolgozhatok még ebben az évben a campuson kívül, ezért ilyen korlátozottak a lehetőségeim. Lehet, hogy nincs már üres állás az ebédlőben sem? Mit tegyek? Most éppen semmit se tudok tenni. Rengeteget kell tanulnom holnapra. Z. hiányzik. Viszont rájöttem, hogy minden, ami velem és Z-vel történt, csak a hasznunkra válik. Még ha nehéz is volt túlélnünk. Az, hogy veszekedtünk, normális dolog. Néha muszáj. Jobb, mint elhallgatni a másik előtt, ha valami bajunk van vele. Aztán meg az érzelmi viharok azért is jók, mert erősebbé teszik az embert és teljesebbé az életét. Engem meg jobb íróvá tesznek az ilyen megpróbáltatások! Mert hogyan tudnék hitelesen írni olyan dolgokról, amiket sosem éltem át? De így, hogy pontosan ismerek mindenféle végzetes érzelmeket, sok érdekeset tudok majd írni. Csak lenne időm rá! Máris elkezdenék egy novellát írni. Jelenleg kettőnek az ötlete alakulgat a fejemben, az egyik már teljes annyira, hogy el is tudnám kezdeni írni. Szóval az életem minden csak nem unalmas! És ez így jó. Optimistának kell lenni, az mindenen átsegít. Mert például G-t egyáltalán nem irígylem, akinek 4 éve van ugyanaz a barátja, és állítása szerint soha nem veszekedtek. Hogy az milyen unalmas lehet! Ezenkívül meg G. pocsékul érzi itt magát és állandóan azt lesi, mikor mehet már haza a barátjához. Hát én meg csodásan érzem itt magam, és bár rengetegszer álmodok arról, hogy Z., Anya, és a többiek itt vannak velem, én soha nem vágyom Magyarországra még álmomban sem. Mióta itt vagyok, egyetlen egyszer álmodtam csak arról, hogy ott vagyok (ezt már írtam szept. 5-én), és akkor is éppen ide utazni készültem és csomagoltam. És így sokkal jobban érzem magam a bőrömben, hiszen itt is, jó mert ez Amerika, meg Magyarországon is jó lesz, mert ott van Z. Egyébként nem én vagyok az egyetlen, aki így érez. B., Y., J., P., és Celine is nagyon szeretnek itt lenni és nem siránkoznak folyton, hogy haza akarnak menni. Aztán persze van egy csomó mindenki, aki siránkozik. Azoktól már idegbajt kapok! Nem veszik észre, milyen jó dolguk van? (Nem, sajnos nem veszik észre!) Na jó, most már eleget szövegeltem. Tanulnom kéne!!! Később jelentkezem ismét.
1:01 p.m.
szeptember 22, szerda
Ma beszélgettem Z-vel telefonon, és minden a legnagyobb rendben van. Úgy örülök! Szeret engem a cuki Z.! És én is őt! ♡♡♡♡♡♡♡♡♡ Ezentúl szerdánként valószínűleg tudunk majd így beszélgetni, mármint hogy Apa felhív engem, aztán őt, aztán összerakja a két telefont. Így beszéltem ma Anyával is egy keveset. Nem sokat, mert rohannom kellett órára. Most a szobámban fogok tanulni, mert semmi kedvem mindent elcipelni a könyvtárba már megint. Este 7-ig nincs órám. Fél 3-kor megyek ebédelni. Csak egy bajom van: Nincs munkám. Pedig mennyi időm lenne dolgozni! Mit tegyek? Felhívtam David mamáját is, hátha tud tanácsot adni, de épp nem tudott a telefonhoz jönni. A titkárnője azt ígérte, majd visszahív. Olyan rossz lenne, ha Anyáék küldenének pénzt, aztán abból kéne nekik ajándékot venni! Olyan sokat tudnék keresni itt! Sajnos nem dolgozhatok még ebben az évben a campuson kívül, ezért ilyen korlátozottak a lehetőségeim. Lehet, hogy nincs már üres állás az ebédlőben sem? Mit tegyek? Most éppen semmit se tudok tenni. Rengeteget kell tanulnom holnapra. Z. hiányzik. Viszont rájöttem, hogy minden, ami velem és Z-vel történt, csak a hasznunkra válik. Még ha nehéz is volt túlélnünk. Az, hogy veszekedtünk, normális dolog. Néha muszáj. Jobb, mint elhallgatni a másik előtt, ha valami bajunk van vele. Aztán meg az érzelmi viharok azért is jók, mert erősebbé teszik az embert és teljesebbé az életét. Engem meg jobb íróvá tesznek az ilyen megpróbáltatások! Mert hogyan tudnék hitelesen írni olyan dolgokról, amiket sosem éltem át? De így, hogy pontosan ismerek mindenféle végzetes érzelmeket, sok érdekeset tudok majd írni. Csak lenne időm rá! Máris elkezdenék egy novellát írni. Jelenleg kettőnek az ötlete alakulgat a fejemben, az egyik már teljes annyira, hogy el is tudnám kezdeni írni. Szóval az életem minden csak nem unalmas! És ez így jó. Optimistának kell lenni, az mindenen átsegít. Mert például G-t egyáltalán nem irígylem, akinek 4 éve van ugyanaz a barátja, és állítása szerint soha nem veszekedtek. Hogy az milyen unalmas lehet! Ezenkívül meg G. pocsékul érzi itt magát és állandóan azt lesi, mikor mehet már haza a barátjához. Hát én meg csodásan érzem itt magam, és bár rengetegszer álmodok arról, hogy Z., Anya, és a többiek itt vannak velem, én soha nem vágyom Magyarországra még álmomban sem. Mióta itt vagyok, egyetlen egyszer álmodtam csak arról, hogy ott vagyok (ezt már írtam szept. 5-én), és akkor is éppen ide utazni készültem és csomagoltam. És így sokkal jobban érzem magam a bőrömben, hiszen itt is, jó mert ez Amerika, meg Magyarországon is jó lesz, mert ott van Z. Egyébként nem én vagyok az egyetlen, aki így érez. B., Y., J., P., és Celine is nagyon szeretnek itt lenni és nem siránkoznak folyton, hogy haza akarnak menni. Aztán persze van egy csomó mindenki, aki siránkozik. Azoktól már idegbajt kapok! Nem veszik észre, milyen jó dolguk van? (Nem, sajnos nem veszik észre!) Na jó, most már eleget szövegeltem. Tanulnom kéne!!! Később jelentkezem ismét.
1:01 p.m.