(Vastaggal szedett szöveg zárójelben = név változtatása vagy utólagos megjegyzés. Bizonyos nevek helyett csak kezdőbetűt fogok írni. A nyelvtani hibákat úgy hagyom, ahogy vannak.)
szeptember 23, csütörtök
Hű, fárasztó ez a nap! Fél kettőkor feküdtem le aludni, úgyhogy elég álmos vagyok. És akkor még itt van ez a 3 teszt! Kettőn már túl vagyok. Nem tudom, milyenek lettek. Én megtettem minden tőlem telhetőt. A statisztika még hátra van. Az 1:20-kor kezdődik. Addig még megebédelek. Most a szobámban vagyok és G. is itt van. Telefonál és oroszul beszél. Persze egyetlen szavát se értem, mégis biztosan tudom, hogy a barátjával beszélget. Ezt lehet hallani, mégha nem is értem. Én ma már megnéztem a postaládáimat: az elektronikusat és a hagyományosat is. Két emailt kaptam Z-től. Azt írta, tanul, szeret engem, és télen majd lemegyünk a befagyott Balatonhoz a piros Pockunkkal. (Ide van rajzolva egy kis szív, benne az imádott fiúm neve.) Postán is két levelem jött. Az egyikben a social security card-om volt, a másik meg a kiadótól jött, ahová elküldtem a Cinderella című novellámat. Már egy ideje levelezem velük. A Cinderella tetszett nekik, csak túl rövid, azt ajánlották, írjak még minimum 4 novellát, mondtam, hogy majd írok, ha lesz időm, és most azt írták, rendben, nem is kell elsietni. Most ebben maradtunk. Elmegyek ebédelni, aztán szerintem még lesz időm ide visszajönni a statisztika teszt előtt.
11:46 a.m.
Megebédeltem és visszajöttem. G. már nincs itt. Most még átnézem a statisztika képleteket. Az idő egyébként szép, napos, de meleg az nincs. Mondjuk hideg se. Szóval épp jó.
12:47
Jaj, most már megint megsülök! Hihetetlen ez a hőmérséklet-ingadozás, ami itt van! Tegnap még nagykabátra vágytam. Ma reggel pulóverben elvoltam. Most meg rövidnadrág kéne! Miután megszenvedtem a statisztika teszttel (rémesen nehéz volt!), elsétáltam egy bolthoz, amiről azt hallottam, hogy szokott diákokat foglalkoztatni. Lehet, hogy nem dolgozhatok ott, mert nem vagyok amerikai állampolgár és még csak harmadéves vagyok, de minden lehetőséget meg akarok próbálni. Azt is hallottam, hogy a munkáltatók, ha nagyon szükségük van segítségre, nem törődnek az ilyen szabályzatokkal. Szóval megkérdeztem az eladót, mi a helyzet, de ő nem tudott felelni. Azt javasolta, menjek vissza holnap 10 és fél 4 közt, mert akkor ott lesz a manager, és ő tudja a választ a kérdéseimre. Így hát megköszöntem a segítségét, és hazaballagtam. Jó dolog itt sétálgatni! Nagyon szép ez a kis város. Szép, tiszták a házak, szélesek a járdák. Sok ember a háza tornácán üldögél, mert meleg van. Nem tudom, miért, de nagyon sok házon zászló lengedezik. Színes, állatfigurás, nagy zászló. Van, amelyiken maci van, vagy lepke, vagy Disney figura. Talán csak díszek? Mert mindig kinn vannak, dátumtól függetlenül. Aztán persze töménytelen amerikai zászló is van mindenfelé: házakon, boltokon, autókon, kertekbe ültetve és virágokkal körülvéve, stb. Aztán ha ünnep van, mégjobban megszaporodik a számuk. Ez is egész más, mint Magyarországon: Ott csakis akkor kerülnek elő a nemzeti zászlók, ha ünnep van, és utána meg sürgősen le is szedik az összeset. Miért? Nem értem. A zászlók szépek. Most már este 8-ig nincs dolgom. Akkor meg kell hallgatni egy beszédet, amit egy sokat megélt újságíró fog tartani. Jack Kelley a neve. A beszédet bárki meghallgathatja, de aki jár újságírásra, (tehát én is), annak kötelező. Most elmegyek a könyvtárba, mert hűsre vágyom. Fogok írni H-nak egy levelet, aztán olvasom a Baltimore Sun-t meg esetleg az olvasmányokat is filmre meg újságírása.
3:47 p.m.
(Öt évvel azután, hogy személyesen láthattam ezt a Jack Kelley-t, botrányos körülmények közt véget ért újságírói karrierje. Lemondott, miután kiderült, hogy riportjai tele voltak valótlanságokkal és kitalációkkal. Így azt sem tudhatjuk, a következőkből mi igaz.)
Jack Kelley előadása nagyon érdekes volt! És megrázó. Ez az ember már Szomáliától kezdve Koszovón át a Perzsa öbölig minden borzalmas és veszélyes helyen járt, és elképesztő dolgokat mesélt arról, miket élt át. A USA Today-nek dolgozik és külföldi tudósító. Megszállott módon keresi mindig a történések legszörnyűbb központját, mert tudja, hogy ott találja meg az igazságot. Így, bár már számtalanszor megpróbálták megölni, sőt, még börtönbe is zárták egyszer, újra és újra visszamegy a világ legzaklatottabb pontjaira, hogy híreket küldjön onnan ide. Mutatott diaképeket, amiket a háborúkban fotózott. Megmutatta a gyűjteményét, ami lövedékekből és harci sisakokból áll. Azokat Koszovóban szedte össze. A legnagyobb lövedék kb. 70 cm hosszú és karvastagságú volt. De volt mindenféle méretű. A sisakok halott katonáktól származtak. Az egyiken több golyó ütötte lyuk is látszott. Jack Kelley mondta, hogy ezek a sisakok semmit sem érnek a lövedékek ellen. Aztán megmutatta a golyóálló mellényét és sisakját, amit munka közben visel. Mutatott rajzokat is, amiket az éhező emberek rajzoltak. Csontsovány alakokat ábrázoltak, amik kérve tették össze a kezüket vagy a hasukra mutattak, hogy éhesek. Elmesélte, hogy kétségbeesett anyák a halott kisbabájukat tették a karjába, mert úgy képzelték, mivel nyugatról jött, még rajtuk is segíteni tud. És egy szomáliai kisfiúról is mesélt, akinek enni adott mindennap, de nem látta, hogy a fiú jobban lett volna, így egyszer észrevétlenül követte, és akkor látta, hogy a fiú a bátyjának adja az ételt. És ez a fiú végül éhenhalt, mert már annyira gyenge volt, de a bátyja túlélte. Aztán egy magnószalagot is lejátszott nekünk, amit diktafonnal vett fel Koszovóban. Miközben hallgattuk a hangokat, mondta, hogy akkor éppen mi történt. Állandó fegyverropogást lehetett hallani. Mondta, hogy akkor éppen egy autóban ültek és nem tudtak továbbmenni, mert az út mindkét oldaláról lőttek. Ezért megálltak. Aztán láttak egy 8-10 éves forma kislányt meg az anyukáját menekülni. A kislány bebújt valahova, ahová az anyja nem tudott. Az anyja kiabált neki, hogy jöjjön elő. Az autóban ülök mondták az anyának, hogy ne hívja a kislányt, mert ha előjön, lelövik. És aztán végül a kislány előjött. Lelőtték. És akkor az anyja sikoltását lehetett hallani. És a legborzalmasabb, ami Jack Kelley mutatott, az egy nagy kasza-szerű fegyver volt. Arra használják, hogy egyetlen csapással három-négy embert fejét vágják le vele. Olyan éles, hogy még az ujjadat hozzáérinteni is veszélyes. Az előadás után oda lehetett menni az asztalhoz, amin minden eddig említett tárgy ki volt pakolva. Én is odamentem, de nem bírtam sokáig nézelődni. Szörnyűséges volt! Hát, ezt láttam - hallottam - éreztem ma este. Most már megyek zuhanyozni és remélem aludni is, nem csak ébren fogok forgolódni. Ez az egész most eléggé felkavart. Nekem annyira jó dolgom van! Mivel érdemeltem ezt ki? És mit vétettek azok, akik szenvednek? Mindannyian ugyanolyan emberek! Jó emberek!! Olyan szomorú ez. És még szomorúbb, hogy alig jut eszünkbe, hogy szenvedés is van a világon, ha nekünk jó dolgunk van. A Jack Kelley féle emberek azért vannak, hogy eszünkbe juttassák ezt.
10:35 p.m.
Ez itt és a következő oldalon látható is, egy-egy nagyon finom élelemnek a csomagolása, amiknek azonban megvan az a rossz szokásuk, hogy az ember fogába ragadnak. De ettől függetlenül nagyon ízlettek! ->
szeptember 23, csütörtök
Hű, fárasztó ez a nap! Fél kettőkor feküdtem le aludni, úgyhogy elég álmos vagyok. És akkor még itt van ez a 3 teszt! Kettőn már túl vagyok. Nem tudom, milyenek lettek. Én megtettem minden tőlem telhetőt. A statisztika még hátra van. Az 1:20-kor kezdődik. Addig még megebédelek. Most a szobámban vagyok és G. is itt van. Telefonál és oroszul beszél. Persze egyetlen szavát se értem, mégis biztosan tudom, hogy a barátjával beszélget. Ezt lehet hallani, mégha nem is értem. Én ma már megnéztem a postaládáimat: az elektronikusat és a hagyományosat is. Két emailt kaptam Z-től. Azt írta, tanul, szeret engem, és télen majd lemegyünk a befagyott Balatonhoz a piros Pockunkkal. (Ide van rajzolva egy kis szív, benne az imádott fiúm neve.) Postán is két levelem jött. Az egyikben a social security card-om volt, a másik meg a kiadótól jött, ahová elküldtem a Cinderella című novellámat. Már egy ideje levelezem velük. A Cinderella tetszett nekik, csak túl rövid, azt ajánlották, írjak még minimum 4 novellát, mondtam, hogy majd írok, ha lesz időm, és most azt írták, rendben, nem is kell elsietni. Most ebben maradtunk. Elmegyek ebédelni, aztán szerintem még lesz időm ide visszajönni a statisztika teszt előtt.
11:46 a.m.
Megebédeltem és visszajöttem. G. már nincs itt. Most még átnézem a statisztika képleteket. Az idő egyébként szép, napos, de meleg az nincs. Mondjuk hideg se. Szóval épp jó.
12:47
Jaj, most már megint megsülök! Hihetetlen ez a hőmérséklet-ingadozás, ami itt van! Tegnap még nagykabátra vágytam. Ma reggel pulóverben elvoltam. Most meg rövidnadrág kéne! Miután megszenvedtem a statisztika teszttel (rémesen nehéz volt!), elsétáltam egy bolthoz, amiről azt hallottam, hogy szokott diákokat foglalkoztatni. Lehet, hogy nem dolgozhatok ott, mert nem vagyok amerikai állampolgár és még csak harmadéves vagyok, de minden lehetőséget meg akarok próbálni. Azt is hallottam, hogy a munkáltatók, ha nagyon szükségük van segítségre, nem törődnek az ilyen szabályzatokkal. Szóval megkérdeztem az eladót, mi a helyzet, de ő nem tudott felelni. Azt javasolta, menjek vissza holnap 10 és fél 4 közt, mert akkor ott lesz a manager, és ő tudja a választ a kérdéseimre. Így hát megköszöntem a segítségét, és hazaballagtam. Jó dolog itt sétálgatni! Nagyon szép ez a kis város. Szép, tiszták a házak, szélesek a járdák. Sok ember a háza tornácán üldögél, mert meleg van. Nem tudom, miért, de nagyon sok házon zászló lengedezik. Színes, állatfigurás, nagy zászló. Van, amelyiken maci van, vagy lepke, vagy Disney figura. Talán csak díszek? Mert mindig kinn vannak, dátumtól függetlenül. Aztán persze töménytelen amerikai zászló is van mindenfelé: házakon, boltokon, autókon, kertekbe ültetve és virágokkal körülvéve, stb. Aztán ha ünnep van, mégjobban megszaporodik a számuk. Ez is egész más, mint Magyarországon: Ott csakis akkor kerülnek elő a nemzeti zászlók, ha ünnep van, és utána meg sürgősen le is szedik az összeset. Miért? Nem értem. A zászlók szépek. Most már este 8-ig nincs dolgom. Akkor meg kell hallgatni egy beszédet, amit egy sokat megélt újságíró fog tartani. Jack Kelley a neve. A beszédet bárki meghallgathatja, de aki jár újságírásra, (tehát én is), annak kötelező. Most elmegyek a könyvtárba, mert hűsre vágyom. Fogok írni H-nak egy levelet, aztán olvasom a Baltimore Sun-t meg esetleg az olvasmányokat is filmre meg újságírása.
3:47 p.m.
(Öt évvel azután, hogy személyesen láthattam ezt a Jack Kelley-t, botrányos körülmények közt véget ért újságírói karrierje. Lemondott, miután kiderült, hogy riportjai tele voltak valótlanságokkal és kitalációkkal. Így azt sem tudhatjuk, a következőkből mi igaz.)
Jack Kelley előadása nagyon érdekes volt! És megrázó. Ez az ember már Szomáliától kezdve Koszovón át a Perzsa öbölig minden borzalmas és veszélyes helyen járt, és elképesztő dolgokat mesélt arról, miket élt át. A USA Today-nek dolgozik és külföldi tudósító. Megszállott módon keresi mindig a történések legszörnyűbb központját, mert tudja, hogy ott találja meg az igazságot. Így, bár már számtalanszor megpróbálták megölni, sőt, még börtönbe is zárták egyszer, újra és újra visszamegy a világ legzaklatottabb pontjaira, hogy híreket küldjön onnan ide. Mutatott diaképeket, amiket a háborúkban fotózott. Megmutatta a gyűjteményét, ami lövedékekből és harci sisakokból áll. Azokat Koszovóban szedte össze. A legnagyobb lövedék kb. 70 cm hosszú és karvastagságú volt. De volt mindenféle méretű. A sisakok halott katonáktól származtak. Az egyiken több golyó ütötte lyuk is látszott. Jack Kelley mondta, hogy ezek a sisakok semmit sem érnek a lövedékek ellen. Aztán megmutatta a golyóálló mellényét és sisakját, amit munka közben visel. Mutatott rajzokat is, amiket az éhező emberek rajzoltak. Csontsovány alakokat ábrázoltak, amik kérve tették össze a kezüket vagy a hasukra mutattak, hogy éhesek. Elmesélte, hogy kétségbeesett anyák a halott kisbabájukat tették a karjába, mert úgy képzelték, mivel nyugatról jött, még rajtuk is segíteni tud. És egy szomáliai kisfiúról is mesélt, akinek enni adott mindennap, de nem látta, hogy a fiú jobban lett volna, így egyszer észrevétlenül követte, és akkor látta, hogy a fiú a bátyjának adja az ételt. És ez a fiú végül éhenhalt, mert már annyira gyenge volt, de a bátyja túlélte. Aztán egy magnószalagot is lejátszott nekünk, amit diktafonnal vett fel Koszovóban. Miközben hallgattuk a hangokat, mondta, hogy akkor éppen mi történt. Állandó fegyverropogást lehetett hallani. Mondta, hogy akkor éppen egy autóban ültek és nem tudtak továbbmenni, mert az út mindkét oldaláról lőttek. Ezért megálltak. Aztán láttak egy 8-10 éves forma kislányt meg az anyukáját menekülni. A kislány bebújt valahova, ahová az anyja nem tudott. Az anyja kiabált neki, hogy jöjjön elő. Az autóban ülök mondták az anyának, hogy ne hívja a kislányt, mert ha előjön, lelövik. És aztán végül a kislány előjött. Lelőtték. És akkor az anyja sikoltását lehetett hallani. És a legborzalmasabb, ami Jack Kelley mutatott, az egy nagy kasza-szerű fegyver volt. Arra használják, hogy egyetlen csapással három-négy embert fejét vágják le vele. Olyan éles, hogy még az ujjadat hozzáérinteni is veszélyes. Az előadás után oda lehetett menni az asztalhoz, amin minden eddig említett tárgy ki volt pakolva. Én is odamentem, de nem bírtam sokáig nézelődni. Szörnyűséges volt! Hát, ezt láttam - hallottam - éreztem ma este. Most már megyek zuhanyozni és remélem aludni is, nem csak ébren fogok forgolódni. Ez az egész most eléggé felkavart. Nekem annyira jó dolgom van! Mivel érdemeltem ezt ki? És mit vétettek azok, akik szenvednek? Mindannyian ugyanolyan emberek! Jó emberek!! Olyan szomorú ez. És még szomorúbb, hogy alig jut eszünkbe, hogy szenvedés is van a világon, ha nekünk jó dolgunk van. A Jack Kelley féle emberek azért vannak, hogy eszünkbe juttassák ezt.
10:35 p.m.
Ez itt és a következő oldalon látható is, egy-egy nagyon finom élelemnek a csomagolása, amiknek azonban megvan az a rossz szokásuk, hogy az ember fogába ragadnak. De ettől függetlenül nagyon ízlettek! ->
