(Vastaggal szedett szöveg zárójelben = név változtatása vagy utólagos megjegyzés. Bizonyos nevek helyett csak kezdőbetűt fogok írni. A nyelvtani hibákat úgy hagyom, ahogy vannak.)
január 11, kedd
Hajnali 2-kor mentem aludni, erre Apa már megint felébresztett a telefonnal fél 10-kor. Nem értem, miért hív minden nap. Semmi se változott tegnap óta. Elfelejtettem bekapcsolni az üzenetrögzítőt. Máskor majd azt teszem. Na mindegy, most hogy már ébren vagyok, nem fekszem vissza. Úgyis van még egy pár dolgom, mielőtt elindulok. Délután 5-kor indulunk innen. J. visz az autóján. Remélem, oda találunk! Kicsit aggódom emiatt. Még sose ment innen autóval Washingtonba! Két órányira van innen. A gépem 9:50-kor száll fel. Frankfurtban ottani idő szerint délelőtt 11:35-kor szállok le. Akkor itt még csak reggel 5:35 lesz. Aztán 4-5 órát várok megint a csatlakozásra, most nem is tudom pontosan mennyit, de persze a jegyemre felírtam. Budapestre szerdán este 6:10-re érkezem meg. Huh. Fárasztó út lesz. Nagyon nem fűlik a fogam hozzá. A mai nap csak 18 óráig fog tartani. Ó, te jó ég, mi van odakinn! Szélvihar és dézsából ömlő eső! És nekem meg el kell mennem a Safewaybe innivalót venni az útra meg visszavinni egy videokazettát. A fenébe. Most látom, hogy az eső hóval vegyesen potyog. Csodás nap ez a mai! Most lemegyek a konyhába reggelit tápolni.
10:15 a.m.
Washingtonban ülök a reptéren. Utoljára augusztusban jártam itt. Azóta úgy megváltoztam! Az egész életem megváltozott. Olyan sírhatnékom van! Céline elkísért idáig, de J-nek órája van holnap reggel, ezért mindjárt vissza is fordult vele, mihelyt itt kitettek. Céline-t lehet, hogy soha többé nem látom. Ugyanis nagy valószínűséggel visszamegy Angliába még mielőtt én visszajövök ide. Nem szeret a sulimban tanítani. Azért, mert mindenki gazdag, ő meg szegény, és senki se érti meg. Mindenki gonosz vele, csak mert nincs családja. Miért ilyen hülyék a gazdagok? Nem tudom. Én is elég gazdag családból jövök, de engem érdekelt minden, amit Céline mondott nekem. Annyit tanultam tőle, mint még senkitől az életben! Ha tényleg nem lesz már itt, mikor visszajövök, minden időt, amit egyébként vele töltenék, regényírással fogok tölteni. Megírom a regényemet Céline-ről és azokról a dolgokról, amiket tőle tanultam. Istenem, de pocsékul érzem magam! Pedig megyek haza egy szerető családhoz. Nem illene szomorúnak lennem, tudom. Céline mit nem adna érte, ha lenne családja! Csak azért vagyok szomorú, mert igazságtalan, hogy neki annyit kell szenvedni, míg másoknak mindenük megvan, és mégis elégedetlenek. Nem írok többet, befejezem ezt a naplót itt. Az út további részében inkább gondolkodni akarok. A Lufthansa pultjával szemben ülök. Majd meg kell keresnem a United Airlines-t, mert azzal repülök. A jegyemet már felszedtem, azt a jegyet, ami szerint ma utazom és nem december 17-én. Szóval vége ennek a naplónak itt.
7:24 p.m.
Na jó, mégsincs még vége. Nincs mit tennem, hát írkálok. Miután megleltem a United Airlines-t, feladtam a bőröndömet. Aztán a kisbusszal idefuvaroztattam magam, ahol most ülök. A C8-as kapu előtt ülök egy fekete bőrszéken, ami igen kényelmes. Sokan várakoznak itt. Sok németet hallok beszélni. Most felkeresem a WC-t, ami itt van jobbra.
8:40 p.m.
A repülőben ülök, ami még a földön van. Az emberek szállnak befele. Sokan már itt vannak. Fényképezőgépek villannak itt-ott. Megint "aisle seat" jutott nekem, ami azért jó, mert onnan könnyű felállni. De ezúttal az ablak melletti két ülés egyikén ülök, így még az ablakon is kilátok. Kék fényeket meg a repülő szárnyát látom odakinn. Megérkezett a mellettem lévő ülés gazdája is. Fel kellett állnom, hogy bemászhasson a helyére. Egy fiatal, szemüveges, bambán kinéző alak az illető. Most kiszedett egy magazint az előtte lévő ülés hátából, és azt lapozgatja. Ha minden jól ment, J. és Céline már visszaértek Westminsterbe. Remélem, épségben megérkeztek! Ha majd én is megérkezek Budapestre, küldök Céline-nek emailt. Azt kérte, azonnal írjak neki, mihelyt tudok.
9:35 p.m.
Mögöttem Amerika, előttem Európa, alattam az Atlanti-óceán. A torkomat sírás szorongatja. A fülembe gyönyörűszép, szomorú zene szól. Vacsorára csirkét ettem krumplival, borsóval, meg főtt répával. (Bocs, ezt is meg kellett említenem.) A TV itt az előttünk lévő ülés hátán van. Megnéztem egy fekete-fehér némafilmet. Elég jó volt. Ott, ahol Céline-t hagytam, éjjel 1-hez közeleg az idő. Igen, tudom, ezt a mondatot már augusztus 22-én és leírtam. Csak akkor Z-ről szólt. Miért van, hogy mindig szomorú vagyok a repülőkön? Mindig csak siratom, amit éppen magam mögött hagyok, pedig közben annak örülök, ami ott vár rám, ahová megyek. Elég sötét van egyébként itt. Nem égetik a lámpákat, hogy aki akar, alhasson. A pali mellettem alszik. Az órám azt mutatja, 15 perc múlva éjjel 1 lesz.
Elaludtam és aztán arra ébredtem, hogy az ablakon süt be a nap, és körülöttem mindenki reggelizik. Ezt egy kissé furcsálltam. Aztán ránéztem az órámra. Hajnali 4-et mutatott. Naná, hogy furának tűnt a napsütés meg a reggeli-szag! Nem értem, ezek itt körülöttem hogy tudnak enni! Én nem vagyok éhes egyáltalán. Kértem egy meleg teát. Az jól esett. Aztán visszatettem a fülemre a fülhallgatót és tovább hallgatom a szép, szomorkás muzsikát. Frankfurtban délelőtt 10 múlt. Kicsit több mint egy óra múlva ott leszünk. Az órám most 4:12-t mutat.
Frankfurtban vagyok. Letöppedtem egy ülésre. Nem mintha nem ültem volna még eleget ma. Ma? Jaj, mit is beszélek! Mi van ma? Asszem már szerda. Nem tűnt ugyan fel, hogy mikor kezdődött el ez a szerda, de most mindenesetre hivatalosan is elkezdem:
január 12, szerda
Na szóval. Csak a felhők fölött volt napsütés, itt már ronda borongás van. A repcsim Bépére még olyan sokára indul, hogy ki sincs írva a táblán. Addig veszek ezt-azt. Bögrét D-nek, kaját magamnak. Most már éhes vagyok. Meg keresek egy telefont is, és felhívom Anyáékat, hogy tudják, minden rendben. Talán Céline-t is felhívom. Persze csak később. Nála még csak reggel 6:30 van. Itt már délután fél 1. Már átállítottam az órámat. Persze ettől még nem érzem úgy magam, mintha délután lenne. Nagyon is úgy érzem magam, mintha a kora reggel lenne.
Ettem egy pulyka szendvicset, némi salátát, és chipset. Mindehhez azt a cseresznyés 7UP-ot ittam, amit még tegnap vettem a Safeway-ben, Westminsterben. Hajaj. Westminster máris hiányzik. Amerika hiányzik! A kajáért szerencsére fizethettem dollárral, így megmaradt a kevéske márkám egyéb célokra. Miután ettem, odébb álltam, de ismét letöppedtem. Dögfáradt vagyok. Legszívesebben aludnék. Ám akkor valószínűleg lekésném a gépemet, mert sose kelnék fel. Így hát most tovább mászkálok.
1:05 p.m.
Körülnéztem itt az összes boltban, de nem találtam Frankfurtos bögrét. Majd veszek D-nek Budapest bögrét. Gyűjti a bögréket. New Yorkból és vittünk neki egyet, mikor ott jártunk Céline-nel. Felhívtam Anyát, aki riasztja a Z-t. Aztán felszedtem a beszállókártyámat és megkerestem a kaput, ami majd a repcsihez vezet. Most ott ülök. Vannak már itt többen is. Egy magyar nénit hallok beszélni. Istenem, pont olyan hangja van, mint a Mamának! Mindjárt sírok! Már mindenért sírok! A néni egy fiatalemberrel (talán a fia vagy az unokája) meg egy bácsival (talán a férje) beszélget. Arról beszélgetnek, hogy melyik légitársasággal a legolcsóbb Amerika nagyvárosaiba utazgatni. Szóval a néninek csak a hangja emlékeztet a Mamára, amiről beszél, az egyáltalán nem. De akkor is pont olyan a hangja! Hallanod kéne! Most nem tudom, mit csináljak. Csak ülni és mélázni fogok.
2:22 p.m.
Már a Lufthansa gépen ülök. Ezúttal az ablak mellé szólt a jegyem. Amit most kivételesen nem is bánok. Most úgyis csak másfél-két órát repülök, addig talán ki se kell másznom. Céline-t felhívtam mielőtt beszálltam a gépbe, de be van kapcsolva az üzenetrögzítője. Így hát hagytam egy üzenetet. Ez a repülőgép egyébként parányi a UA gépekhez képest!
4:27 p.m.
Na, hogy ne legyen minden olyan egyszerű, bedöglött a repülés-irányító számítógép. Ezért aztán még mindig itt veszteglünk Frankfurtban. A kapitány most mondta, hogy így nem szállhatunk fel. Vagy kicserélik a számítógépet, vagy átraknak minket egy másik repülőre. Így is-úgy is jó nagy késéssel fogunk Budapestre érkezni. Mindenki vadul mobiltelefonál, akinél még az is van, és tudatja a rá várókkal, hogy késni fogunk. Az előbb osztogattak alma- meg narancslevet, hogy lehűtsék a kedélyeket. Nem lehet mást tenni, várunk.
5:12 p.m.
Már megettük a kaját. Suhanunk Budapest felé. Már csak az a baj, hogy pont akkor szálltunk fel Frankfurtban, mikor Budapesten le kellett volna szállnunk! Remélem, Anyáék megvárnak és nem aggódnak nagyon. Biztos tájékoztatták őket a késésről, de a késés okáról már nem biztos. Most akkor már tényleg vége ennek a naplónak.
7:07 p.m.
VÉGE!
Tetszett?
január 11, kedd
Hajnali 2-kor mentem aludni, erre Apa már megint felébresztett a telefonnal fél 10-kor. Nem értem, miért hív minden nap. Semmi se változott tegnap óta. Elfelejtettem bekapcsolni az üzenetrögzítőt. Máskor majd azt teszem. Na mindegy, most hogy már ébren vagyok, nem fekszem vissza. Úgyis van még egy pár dolgom, mielőtt elindulok. Délután 5-kor indulunk innen. J. visz az autóján. Remélem, oda találunk! Kicsit aggódom emiatt. Még sose ment innen autóval Washingtonba! Két órányira van innen. A gépem 9:50-kor száll fel. Frankfurtban ottani idő szerint délelőtt 11:35-kor szállok le. Akkor itt még csak reggel 5:35 lesz. Aztán 4-5 órát várok megint a csatlakozásra, most nem is tudom pontosan mennyit, de persze a jegyemre felírtam. Budapestre szerdán este 6:10-re érkezem meg. Huh. Fárasztó út lesz. Nagyon nem fűlik a fogam hozzá. A mai nap csak 18 óráig fog tartani. Ó, te jó ég, mi van odakinn! Szélvihar és dézsából ömlő eső! És nekem meg el kell mennem a Safewaybe innivalót venni az útra meg visszavinni egy videokazettát. A fenébe. Most látom, hogy az eső hóval vegyesen potyog. Csodás nap ez a mai! Most lemegyek a konyhába reggelit tápolni.
10:15 a.m.
Washingtonban ülök a reptéren. Utoljára augusztusban jártam itt. Azóta úgy megváltoztam! Az egész életem megváltozott. Olyan sírhatnékom van! Céline elkísért idáig, de J-nek órája van holnap reggel, ezért mindjárt vissza is fordult vele, mihelyt itt kitettek. Céline-t lehet, hogy soha többé nem látom. Ugyanis nagy valószínűséggel visszamegy Angliába még mielőtt én visszajövök ide. Nem szeret a sulimban tanítani. Azért, mert mindenki gazdag, ő meg szegény, és senki se érti meg. Mindenki gonosz vele, csak mert nincs családja. Miért ilyen hülyék a gazdagok? Nem tudom. Én is elég gazdag családból jövök, de engem érdekelt minden, amit Céline mondott nekem. Annyit tanultam tőle, mint még senkitől az életben! Ha tényleg nem lesz már itt, mikor visszajövök, minden időt, amit egyébként vele töltenék, regényírással fogok tölteni. Megírom a regényemet Céline-ről és azokról a dolgokról, amiket tőle tanultam. Istenem, de pocsékul érzem magam! Pedig megyek haza egy szerető családhoz. Nem illene szomorúnak lennem, tudom. Céline mit nem adna érte, ha lenne családja! Csak azért vagyok szomorú, mert igazságtalan, hogy neki annyit kell szenvedni, míg másoknak mindenük megvan, és mégis elégedetlenek. Nem írok többet, befejezem ezt a naplót itt. Az út további részében inkább gondolkodni akarok. A Lufthansa pultjával szemben ülök. Majd meg kell keresnem a United Airlines-t, mert azzal repülök. A jegyemet már felszedtem, azt a jegyet, ami szerint ma utazom és nem december 17-én. Szóval vége ennek a naplónak itt.
7:24 p.m.
Na jó, mégsincs még vége. Nincs mit tennem, hát írkálok. Miután megleltem a United Airlines-t, feladtam a bőröndömet. Aztán a kisbusszal idefuvaroztattam magam, ahol most ülök. A C8-as kapu előtt ülök egy fekete bőrszéken, ami igen kényelmes. Sokan várakoznak itt. Sok németet hallok beszélni. Most felkeresem a WC-t, ami itt van jobbra.
8:40 p.m.
A repülőben ülök, ami még a földön van. Az emberek szállnak befele. Sokan már itt vannak. Fényképezőgépek villannak itt-ott. Megint "aisle seat" jutott nekem, ami azért jó, mert onnan könnyű felállni. De ezúttal az ablak melletti két ülés egyikén ülök, így még az ablakon is kilátok. Kék fényeket meg a repülő szárnyát látom odakinn. Megérkezett a mellettem lévő ülés gazdája is. Fel kellett állnom, hogy bemászhasson a helyére. Egy fiatal, szemüveges, bambán kinéző alak az illető. Most kiszedett egy magazint az előtte lévő ülés hátából, és azt lapozgatja. Ha minden jól ment, J. és Céline már visszaértek Westminsterbe. Remélem, épségben megérkeztek! Ha majd én is megérkezek Budapestre, küldök Céline-nek emailt. Azt kérte, azonnal írjak neki, mihelyt tudok.
9:35 p.m.
Mögöttem Amerika, előttem Európa, alattam az Atlanti-óceán. A torkomat sírás szorongatja. A fülembe gyönyörűszép, szomorú zene szól. Vacsorára csirkét ettem krumplival, borsóval, meg főtt répával. (Bocs, ezt is meg kellett említenem.) A TV itt az előttünk lévő ülés hátán van. Megnéztem egy fekete-fehér némafilmet. Elég jó volt. Ott, ahol Céline-t hagytam, éjjel 1-hez közeleg az idő. Igen, tudom, ezt a mondatot már augusztus 22-én és leírtam. Csak akkor Z-ről szólt. Miért van, hogy mindig szomorú vagyok a repülőkön? Mindig csak siratom, amit éppen magam mögött hagyok, pedig közben annak örülök, ami ott vár rám, ahová megyek. Elég sötét van egyébként itt. Nem égetik a lámpákat, hogy aki akar, alhasson. A pali mellettem alszik. Az órám azt mutatja, 15 perc múlva éjjel 1 lesz.
Elaludtam és aztán arra ébredtem, hogy az ablakon süt be a nap, és körülöttem mindenki reggelizik. Ezt egy kissé furcsálltam. Aztán ránéztem az órámra. Hajnali 4-et mutatott. Naná, hogy furának tűnt a napsütés meg a reggeli-szag! Nem értem, ezek itt körülöttem hogy tudnak enni! Én nem vagyok éhes egyáltalán. Kértem egy meleg teát. Az jól esett. Aztán visszatettem a fülemre a fülhallgatót és tovább hallgatom a szép, szomorkás muzsikát. Frankfurtban délelőtt 10 múlt. Kicsit több mint egy óra múlva ott leszünk. Az órám most 4:12-t mutat.
Frankfurtban vagyok. Letöppedtem egy ülésre. Nem mintha nem ültem volna még eleget ma. Ma? Jaj, mit is beszélek! Mi van ma? Asszem már szerda. Nem tűnt ugyan fel, hogy mikor kezdődött el ez a szerda, de most mindenesetre hivatalosan is elkezdem:
január 12, szerda
Na szóval. Csak a felhők fölött volt napsütés, itt már ronda borongás van. A repcsim Bépére még olyan sokára indul, hogy ki sincs írva a táblán. Addig veszek ezt-azt. Bögrét D-nek, kaját magamnak. Most már éhes vagyok. Meg keresek egy telefont is, és felhívom Anyáékat, hogy tudják, minden rendben. Talán Céline-t is felhívom. Persze csak később. Nála még csak reggel 6:30 van. Itt már délután fél 1. Már átállítottam az órámat. Persze ettől még nem érzem úgy magam, mintha délután lenne. Nagyon is úgy érzem magam, mintha a kora reggel lenne.
Ettem egy pulyka szendvicset, némi salátát, és chipset. Mindehhez azt a cseresznyés 7UP-ot ittam, amit még tegnap vettem a Safeway-ben, Westminsterben. Hajaj. Westminster máris hiányzik. Amerika hiányzik! A kajáért szerencsére fizethettem dollárral, így megmaradt a kevéske márkám egyéb célokra. Miután ettem, odébb álltam, de ismét letöppedtem. Dögfáradt vagyok. Legszívesebben aludnék. Ám akkor valószínűleg lekésném a gépemet, mert sose kelnék fel. Így hát most tovább mászkálok.
1:05 p.m.
Körülnéztem itt az összes boltban, de nem találtam Frankfurtos bögrét. Majd veszek D-nek Budapest bögrét. Gyűjti a bögréket. New Yorkból és vittünk neki egyet, mikor ott jártunk Céline-nel. Felhívtam Anyát, aki riasztja a Z-t. Aztán felszedtem a beszállókártyámat és megkerestem a kaput, ami majd a repcsihez vezet. Most ott ülök. Vannak már itt többen is. Egy magyar nénit hallok beszélni. Istenem, pont olyan hangja van, mint a Mamának! Mindjárt sírok! Már mindenért sírok! A néni egy fiatalemberrel (talán a fia vagy az unokája) meg egy bácsival (talán a férje) beszélget. Arról beszélgetnek, hogy melyik légitársasággal a legolcsóbb Amerika nagyvárosaiba utazgatni. Szóval a néninek csak a hangja emlékeztet a Mamára, amiről beszél, az egyáltalán nem. De akkor is pont olyan a hangja! Hallanod kéne! Most nem tudom, mit csináljak. Csak ülni és mélázni fogok.
2:22 p.m.
Már a Lufthansa gépen ülök. Ezúttal az ablak mellé szólt a jegyem. Amit most kivételesen nem is bánok. Most úgyis csak másfél-két órát repülök, addig talán ki se kell másznom. Céline-t felhívtam mielőtt beszálltam a gépbe, de be van kapcsolva az üzenetrögzítője. Így hát hagytam egy üzenetet. Ez a repülőgép egyébként parányi a UA gépekhez képest!
4:27 p.m.
Na, hogy ne legyen minden olyan egyszerű, bedöglött a repülés-irányító számítógép. Ezért aztán még mindig itt veszteglünk Frankfurtban. A kapitány most mondta, hogy így nem szállhatunk fel. Vagy kicserélik a számítógépet, vagy átraknak minket egy másik repülőre. Így is-úgy is jó nagy késéssel fogunk Budapestre érkezni. Mindenki vadul mobiltelefonál, akinél még az is van, és tudatja a rá várókkal, hogy késni fogunk. Az előbb osztogattak alma- meg narancslevet, hogy lehűtsék a kedélyeket. Nem lehet mást tenni, várunk.
5:12 p.m.
Már megettük a kaját. Suhanunk Budapest felé. Már csak az a baj, hogy pont akkor szálltunk fel Frankfurtban, mikor Budapesten le kellett volna szállnunk! Remélem, Anyáék megvárnak és nem aggódnak nagyon. Biztos tájékoztatták őket a késésről, de a késés okáról már nem biztos. Most akkor már tényleg vége ennek a naplónak.
7:07 p.m.
VÉGE!
Tetszett?